Mr

Sam Band

Referenciák:

Kedves Mr Sam Band,és zenekart keresők!

Egy évvel az esküvőnk előtt kezdtünk zenekart keresni.

A lakodalom egyik sarkallatos pontjának tartottuk a zenészeket, hiszen rajtuk áll vagy bukik az egész este! Sok-sok keresgélés után, végül facebookon akadtunk egymásra. Már a kezdeti üzenetváltások során éreztük, hogy megbízható szolgáltatót találtunk, és ezt a későbbi telefonbeszélgetések is igazolták. Időt nem sajnálva kaptunk részletes tájékoztatást és segítséget Pompor Lászlótól.

Szerencsénkre sikerült még a foglalás előtt személyesen is megnézni őket, mondanom sem kell, szintén László intézte el nekünk. A megtekintett lagzin épp a torta ideje következett, mikor távoztunk és László utánunk szaladt a parkolóba, hogy megkérdezze, milyennek találtuk őket. Ez a hozzáállás, sajnos, sok szolgáltatóból hiányzik. Többnél tapasztaltuk, hogy amíg a foglalót nem tettük le mézes-mázasok, mindent is megvalósítanak, de amint megkapták a pénzt, "fölényesen" kezdtek viselkedni, ami előtte megoldható volt, a foglaló után már fejtörést okozott... Bennük nem fogsz csalódni! Azt kapod, amit a foglaló előtt is megígértek!

Fantasztikus, feljthetetlen, megismételhetetlen party hangulatot!  Folyamatosan figyelik, mire van igény a násznép részéről, nincsenek egymást érő szünetek, üres járatok. Professzionális zenészek, összeszokott zenekar!

Nincsenek hamis hangok, félrenyomott billentyűk! Tőlük tényleg tökéletes zenét kapsz! Nem ugyanarra a ritmusra benyomott szinti-kompozíciókat! Bármilyen kérdésetek/kérésetek van készségesen válaszolnak!  Tudjuk jól, hogy óriási költsége van egy esküvőnek, de ha valamire, akkor a zenekarra ne sajnáljátok a pénzt! Még egyszer köszönjük, hogy tökéletessé varázsoltátok a lakodalmunkat!

Bárkinek nyugodt szívvel fogunk ajánlani titeket!

 

 

Kedves Mr Sam Band csapata

Felejthetetlen élménnyé tettétek az esküvőnket, nagyon köszönjük!

Minden vendégünk áradozott rólatok, hatalmas buli kerekedett! Köszönjük a profizmust, kedvességet! :)

Mind a hangosítás, mind a zenei rész csodálatos volt, örülünk, hogy ti voltatok velünk a Nagy napunkon! :)

Vivi és Robi

2021.09.12.

 

 

Kedves Mr Sam Band,

Ezúton hálásan köszönjük hogy játszottátok nekünk a talapávalót!

Nagyon jo bulit csináltatok néha úgy éreztük mint ha egy komplett koncerten lettünk volna Bátran ajánlani fogunk titeket bárkinek!

További sikeres munkát kívánunk!!

Ildikó és Gábor

2021.09.12.

 

 

Kedves Mr Sam Band,

Nagyon szépen köszönjük a tegnap estét, nagyon jól játszottatok és jó hangulatot csináltatok :)

Nagyon Örülünk, hogy ti zenéltetek és mégegyszer köszönünk mindent :)

Döniz és Erik

2021.09.12.

 

 

Kedves Mr Sam Band csapata,

​Szeretnénk megköszönni Nektek, a fergeteges bulit, a segítséget a szervezésben, a hangosítást, fényeket, a szuper zenéket!

Fantasztikus volt az egész este.

A vendégek is imádtak benneteket, csodálatos volt a sok közös tánc és ének.❤️

Köszönünk mindent Nektek!

Anita és Dani

2021.08.20.

 

 

Kedves Zenekar,

Először is szeretnénk megköszönni Nektek, hogy zenéltetek az esküvőnkön!

Nagyon profik vagytok mind zeneileg mind megjelenésben. A jobbnál is jobb hangulatot teremtettetek a nagy napunkon. Nyugodt szívvel ajánlunk Titeket mindenkinek, remélem találkozunk még!

Üdvözlettel: Laura és Árpi 2020.08.03

 

 

Kedves Zenekar,

Egy nehezen felülmúlható lagzin döntöttem el, hogy ha valaha esküvőm lesz, azon a Mr. Sam Band fog játszani.

Sokat elmond, hogy be se jelentettük a házasságkötési szándékunkat a polgármesteri hivatalnál, amíg nem bizonyosodtam meg róla, hogy a kiválasztott időpontban szabad a zenekar, mivel a jelenlétük a tapasztaltak alapján abszolút garanciát jelentett a fergeteges hangulatra.

Az első telefonhívástól kezdve Laci végtelenül barátságosan, közvetlenül fogadott, hozzáállása világossá tette, hogy nem ismernek lehetetlent. Az esküvőt megelőzően személyes találkozásra Rimaszombaton egy fellépésükön került sor, melyre "tárgyalni" mentünk, és végül hajnalig táncoltunk. Mire az esküvő napja elérkezett, már Lacira régi barátunkként tekintettünk, és ezt csak tovább erősítette a többi tag laza kedvessége és szerény tehetségessége is.

Egy percig sem aggódtunk, hogy leül a hangulat: korra tekintet nélkül a násznép pörgött, a legidősebbek is csak hajnali 3 óra felé kezdtek elszállingózni, magát a bulit pedig végül fél 6-kor zártuk. Ritka színvonalas, széles repertoárral büszkélkednek, a legkülönbözőbb zenei stílusú kéréseknek is eleget tettek még a teljesen mai, külföldi számok esetében is, és mindezt korrekten, őszinte lelkesedéssel.

Tökéletes választás voltatok, köszönjük az életre szóló élményt!

Luca és Balázs

2014.10.11.

 

 

Kedves Zenekar

Szeretnénk utólag is megköszönni a színvonalas bulit, amit az esküvőnkön összehoztatok!

Mind zeneileg, mind emberileg nagyon tetszett, amit nyújtottatok :-) Köszönjük, hogy felejthetetlenné tettétek számunkra a ceremóniát, és az esti bulit is. Mindenképpen ajánlani foglak titeket ismerősöknek.

Biztos vagyok benne, hogy esküvőszervezőnk is keresni fog még titeket, mert a szolgáltatóknak is nagyon szimpatikusak voltatok.

Köszönünk mindent, remélem még találkozunk valahol! További sok sikeres rendezvényt kívánva üdvözlettel,

Orsi, Peti.

 

 

Kedves Zenekar!

Kamarák Tavaszváró jótékonysági bálja

Palóc mentő alapítvány javára

Ezúton is megköszönöm a zenekar hozzáállását, s a színvonalas zenét. Ha teheted válaszd őket bármilyen alkalomra.

Biztos megállapodsz velük, és parádés hangulatot fognak varázsolni minden alkalmadhoz, legyen az bál, buli, lakodalom, bárzene, s minden ahol zenés móka szükséges!

Németh Gábor. Palóc mentő alapítvány

2014.02.22.

 

 

Kedves Zenekar!

Nagy nagy köszönet a hangulatért amit a szülinapi partyn csináltatok!

Ismét hoztátok a szokásos fantasztikus színvonalat!Nem téma,ha rockot kell játszani vagy Váradi Roma Cafét,ha 20 évvel ezelőtti vagy tegnapi zenét!

Szuperek voltatok ,köszönjük!Nagyon jól éreztük magunkat,legközelebb is csak Veletek!

Erika.

2014.03.22.

 

 

Mr Sam Band Zenekar!

Mindig arra törekszünk, hogy vendégeinket a lehető legmagasabb szolgáltatásban részesíthessük a legkiválóbb termékeket szervírozhassuk föl nekik.

Természetesen nincs ez máshogy a zenekarok kiválasztásánál. Preferenciánk minden esetben az igényes, magas színvonalú zenei szolgáltatás.

Személy szerint nagyon örülök annak, hogy a Mr. Sam Band zenekarvezetőjével és csapatával több év különböző rendezvényeken való együttműködés után már az Incognito Bárban is visszajáró fellépőnek számítanak. Vendégeink kéréseinek maximálisan eleget tesznek. Nemcsak hangtechnikában ,hanem látványtechnikában is elkápráztatják a közönséget.

Úgy gondolom, hogy a rengeteg pozitív visszajelzés után nem kérdés, hogy a jövőben is gyakori fellépők lesznek a bárban.

Takács Bálint

Incognito s.r.o. ügyvezető Rimaszombat,

Slovákia

www.facebook.com/Incognito.RS

 

Kedves Mr. Sam Band Zenekar !

Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy a STÉCÉ Kávéházban hétről hétre felejthetetlen, szép estéket szereztek vendégeinknek!

A vendégek nevében is mondhatom hogy ilyen változatos és minőségi zenei műsör biztosíték, arra hogy mindenki jól érezze magát azokon a rendezvényeken ahol veletek találkozik, titeket hall. Sokak nagy régi és új kedvencét interpretáljátok néha megtévesztésig hasonló módon, némelyiket még talán jobban is!

Nem hagyjátok figyelmen kívül a kéréseket, amikkel vendégeink megkeresnek, és köszöntővel kedveskedtek a nálunk születés vagy névnapjukat ünneplőknek! Reméljük sok közös buliban, dolgozhatunk még együtt!

Köszönettel: Kovács István A Stécé kávéház vezetője

Salgótarján 2014.01.18

 

Kedves Mr. Sam Band zenekar!

Ez úton is szeretném megköszönni a fergeteges Szilveszteri bulit . Nagyszerű zenészek vagytok. Nagyon örülök, hogy a Ti zenekarotokra esett a választásunk. Remélem még sokszor bulizhatunk együtt. A kolléganőim is üzenik, hogy nagyon, nagyon jók voltatok!

További sok sikert és minden jót kívánunk Nektek.

Köszönettel: Szabóné Bagi Erzsébet (a rendezvény szervezője)

Tiszakécske, 2014. 01.05.

 

Mr Sam Band!

Szeretnénk megköszönni a felejthetetlen élményt
Amit családunknak nyújtottatok, kedves férjem 60.éves születésnapi party-án!
Örülök hogy az előkészületeket sikerült titokban tartani,
így igazi meglepetés részese lehetett a Kedves párom!
Igazán kitettetek magatokért alig bírtuk a tempót veletek tartani, szinte szünet nélkül
Szóltak a jobbnál jobb zenék!
Jó egészséget további sok sikert kívánok az egész család nevében!
Köszönettel! Erzsike
Budapest 2013.09.20

 

Kedves Mr. Sam Band Zenekar !

Az esküvőnkre kerestünk zenekart, egy barátom ajánlásával jutottunk el a Mr Sam Bandhez..

Folyamatos egyeztetés után találkoztunk személyesen és ellentétben a többi esküvői szolgáltatóval rögtön igent mondtam. Laci az esküvőig többször megkeresett, és mindig segítőkészen állt a rendelkezésemre, ha bármi kérdésem volt azonnal válaszolt. A zenekar pontosan ott volt a helyszínen a megbeszélt időpontban és mindenben tartották magukat a megállapodáshoz.

Természetesen nagyon izgultunk milyen lesz a hangulat a lagzin de magáért beszél, hogy reggel hatig tartott a tánc. Fergeteges volt a hangulat, fiatalos igazi táncolható zenét játszott végig a zenekar, az eredeti számokhoz képest semmivel nem rosszabb előadásmódban és akkor sem jöttek zavarba, ha hirtelen odaállítottak egy kéréssel.Ha valaki egy garantáltan jó bulit szeretne szervezni élőzenekarral, akkor a legjobb lelkiismerettel tudom ajánlani Pompor Lacit és a Mr Sam Bandet! :)

Bulcsú

2013.08.10